Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köretek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köretek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 1., vasárnap

Petrezselymes újburgonya

Gyerekkorom egyik kedvenc krumplikörete, a nagymamám készítette mindig, csak nála ettünk ilyet, mert ennek az a lényege, hogy csak apró újkrumplit használjunk és ne vágjuk el...és ehhez csak a mamának volt türelme,és elkészítette nekünk mert imádtuk...:-) 

Hozzávalók:

50 dkg apró újkrumpli
1 dl olaj
1 csokor apróra vágott friss petrezselyem

Elkészítése:

Az apró krumplikról lekaparjuk a héját, jó pepecselős és időigényes meló, de higgyétek el, megéri bajlódni vele, mert nagyon finom...:-) 

Megsózzuk, majd fedő alatt olajban puhára pároljuk. Akkor jó, ha megpirult. Ekkor megszórjuk aprított petrezselyemmel.


2014. április 1., kedd

Kruton, azaz pirított kenyérkocka házilag

Krémlevesek elengedhetetlen hozzávalója, sőt mi még a bableveshez illetve a savanyú krumplileveshez is szoktunk készíteni...általában sosem elég, amióta Dorka ráérzett az ízére, csak akkor jut nekem is, amikor ő nincs itthon...:-) 

Hozávalók:

10 dkg szikkadt kenyér
3 ek olaj

Elkészítése:

A kenyeret apró kockákra vágjuk és az olajban állandó kevergetés mellett ropogósra sütjük.


2014. február 14., péntek

Házi tészta Norbi lisztből

A tészta az az egyetlen köret, amiből nem tudok mértéket tartani...nagyon-nagyon szeretem...sajnos, amióta megszületett Botika, rajtam maradt sok-sok kiló, így próbáltam átértékelni az étrendemet... Több-kevesebb sikerrel.:-) 

A tésztáról képtelen voltam lemondani, így lisztet váltottam. Ha sok tésztát szeretnék enni, kizárólag Norbi lisztből készítem, így mondhatni szinte bűntetlenül habzsolhatok...:-) 

Most halászléhez készítettem, így gyufa tészta lett belőle, de bármi másra is használható. Arra figyelni kell, hogy teljesen másképp viselkedik, mint a hagyományos liszt, nehezebb vele dolgozni. Kevesebb tojással, több vízzel gyúrom, így könnyebb összeállítani és utána sodorni is. Kerekre soha, de soha nem lehet sodorni, bárhogy próbáltam, mindig amorf maradt...még jó, hogy a végeredményen nem látszik...:-) 



Hozzávalók:

20 dkg Norbi update 1 lisztkeverék
1 tojás
1 kk só
60 ml víz

Elkészítése:

A lisztet egy nagyobb tálba kimérjük, közepébe mélyedést készítünk, beleütjük a tojást és beleszórjuk a sól. Összekeverjük. A vizet apránként adjuk hozzá, annyit csak, amennyitől összeáll és gyúrhatóvá válik. Gombócot formázunk belőle.


Mondanám, hogy szép kerekre sodorjuk, de ez lehetetlen ebből a lisztből, így csak annyit mondok, hogy vékonyra sodorjuk...:-)  



Tetszés szerint felvághatjuk, én gyufatésztát vágtam belőle: kb 3 ujjnyi szeletekre vágjuk, majd egymásra tesszük a szeleteket. 



Gyufa vastagságúra szeleteljük.



Lobogó sós vízben főzzük ki.



2013. december 1., vasárnap

Pirított hagymakarika

Sültekhez nagyon passzolós a friss ropogós pirított hagyma, de őszinten szólva én csak úgy minden nelkül is addig tudnám enni, amíg van belőle...:-) 

Nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető, egyetlen szépséghibája van, mégpedig, hogy bő olajban sül....emiatt viszont nem túl gyakori nálunk.

Hozzávalók:

3 nagy fej vöröshagyma
3 ek olaj
Olaj

Elkészítése:

A hagymákat vékony karikára vágjuk, majd megszórjuk liszttel. Jól összerázzuk, hogy egyenletesen eloszlassuk.

Bő forró olajban sütjük ki, időnként villával keverjük meg. Amikor elkezd pirulni, vegyük kicsit visszább a lángot, nehogy megégjen, mert akkor könnyen megkeseredik.

Amikor szép barna már, azonnal vegyük ki az olajból.


2013. november 8., péntek

Püfte krumpli

Egy újabb krumplis örökség a nagypapámtól...ez a recept is Apatinból származik, gyerekkoromban sokszor ettünk ilyet náluk, azóta elfelejtődött, kissé méltatlanul...merthogy nagyon finom, nem mindennapi krumpli-köret...és ez is annak a bizonyítéka, hogy a krumplinak bizony ezer arca van, és mindegyik nagyon, de nagyon finom...:-) 

Hozzávalók:

50 dkg krumpli
1fej vöröshagyma
1 dl olaj
Bors

Elkészítése:

A krumplit meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk. A hagymát szintén meghámozzuk, félbe vágjuk, és így szeleteljük vékonyra.

Teflon bevonatú lábosba tesszük őket, megsózzuk, ráöntjük az olajat, és fedő alatt takaréklángon puhára pároljuk, egészen addig, amíg az alatta lévő vizet el nem főli, és a krumpli pirosra sül...(én ma nem öntöttem rá vizet, a saját levében, amit enged, abban főtt, ill. közben sült is az olajban) szükség esetén, ha a krumpli kevesebb levet enged, kevés vízzel pótoljuk.

Amikor megpuhult, és szépen lesült(hébe-hóba keverünk rajta egyet-egyet) bőségesen borsozzuk. Ízlés szerint...:-)


2013. november 4., hétfő

Kelbimbófőzelék

Az elkészítési módja lényegében ugyanolyan, mint a káposzta főzeléknek, csak káposzta helyett kelbimbóból...nem mindenki szereti nálunk, eléggé jellegzetes íze miatt, pedig nagyon egészséges, magas vitamin- és rosttartalommal bíró növény...és persze nem utolsó sorban igen finom is....szerény véleményem szerint...:-)

Hozzávalók:

25 dkg friss kelbimbó
4 szem kisebb krumpli
2 babérlevél
4 gerezd fokhagyma
Kevés olaj

2 ek liszt
1 ek paprika

Elkészítése:

A kelbimbót megtisztítjuk, félbe vágjuk, lábosba öntjük. Hozzáadjuk a kockára vágott krumplit, babérlevelet, megsózzuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje.

Közepes lángon egészen puhára főzzük, addig, hogy a rá öntött víznek legalább a felét elfője. Ekkor elkészítjük bele a rántást. Egy kis lábosban felhevítjük az olajat, amiben megpirítjuk a zúzott fokhagymát, majd belekeverjük a lisztet, és a tűzről levéve az őrölt piros paprikát. Ezzel sűrűsítjük be a főzeléket.

A rántással összeforraljuk, majd levehető a tűzről.


2013. november 3., vasárnap

Hercegnő burgonya

Egy ideje kacérkodom a gondolattal, hogy megpróbálkozom ezzel, de valahogy sosem jutottam el a kivitelezésig...ezidáig...:-)

Be kell vallanom, azt hittem könnyebb lesz ez a habzsákos nyomkodósdi, de valószínűleg az lehetett a probléma, hogy még nem jöttem rá a megfelelő technikára...sebaj, majd legközelebb...:-)

Hozzávalók:

50 dkg krumpli
5 dkg margarin
2 tojás sárgája
Szerecsendió
70 ml tej (szükség esetén)

Elkészítése:

A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, hozzáadjuk a vajat, krumplinyomóval pépesítjük. Hagyjuk kihűlni.

Belekeverjük a tojás sárgáját, szerecsendióval ízesítjük, ha nem elég lágy tegyünk bele tejet...nekem 70 ml kellett hozzá... habzsákba tesszük. Sütőpapírral bélelt tepsibe kupacokat nyomunk belőle.

220 fokra előmelegített sütőben kb fél óra alatt aranybarnára sütjük.




2013. október 19., szombat

Diétás párolt káposzta

Közelít a hideg, a tél, ami nálam egyet jelent a káposzta szezon kezdetével...bármilyen formában szeretem, és elég gyakori köretté válik ebben az évszakban a vacsoraasztalunkon.

A párolt káposzta minden húsételhez remek köret, nagyon finom, és abszolút diétás...:-) 

Hozzávalók:

1 fej kápaszta
1 fej vöröshagyma
1 alma
15 szem édesítő tabletta /ízlés szereint több-kevesebb/
Olaj
1 ek ecet
1 tk só

Elkészítése:

A káposztát és a hagymát legyaluljuk, az almát vékony szeletekre vágjuk, hozzáadjuk az almát, sózzuk, édesítjük, kevés olajon kb 2 dl vízzel közepes lángon időnként megkeverve puhára pároljuk.

Amikor megpuhult, ecettel ízesítjük.


2013. október 10., csütörtök

Krumplipüré

Dorka lányom kedvenc körete, de azon kivételes ételek közé tartozik, amit mindenki szeret...egyszerű, gyors, nagyon finom.

Sokféleképpen elkészíthető, ahány ház, annyi szokás, én nem bonyolítom túl ezt sem, van aki tejszínt, tejfölt tesz hozzá, én maradok a margarin és a meleg tej kombinációjánál....különlegessége leginkább a lágyságában, és a krémességében rejlik, mintsem a fűszerezésén...

Hozzávalók:

50 dkg krumpli
8 dkg margarin
170 ml langyos tej
Só ízlês szerint
Csipet szerecsendió

Elkészítése:

A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, puhára főzzük. Krumplinyomóval még melegen passzírozzuk, hozzáadjuk a tejet, margarint...sóval, szerecsendióval ízesítjük. Robotgéppel habosítjuk.




2013. október 6., vasárnap

Zsemlegombóc

A klasszikus pirított zsemlekockás zsemlegombóc soha nem tartozott a kedvenc köreteim közé, éppen ezért örültem meg nagyon, amikor az egyik tv műsorban a nénik másféle módon készítették el...így aztán hamar kipróbáltam, és ez a fajta gombóc végül jóval közelebb áll az én ízlésemhez...:-) 

Hozzávalók:

1/2 zsemle áztatva
20 dkg liszt
2 tojás
1 kk só
1 csokor friss petrezselyem aprítva
Víz

Elkészítése:

A hozzávalókat összekeverjük annyi vízzel, hogy a galuskatésztánál  keményebb állagú legyen.

Lobogó vízbe evőkanállal belekanalazzuk, kifőzzük. 


2013. szeptember 16., hétfő

Dinsztelt petrezselymes krumpli

A köret nálunk a szűk keresztmetszet...kevés olyat tudnék felsorolni, ami a család minden tagjának a kedvére való. Az egyik ilyen a krumpli...ezért hát próbálkozom különböző módon, változatosan tálalni...:-) 

Itt egy régi új variáció krumpli köretnek...a gyermekkoromat idéző íz, mi nagyon szeretjük. Egyszerűen, gyorsan elkészíthető, és valami új.

Hozzávalók:

5 szem krumpli apró kockákra vágva
1 dl olaj
Só ízlés szerint
1 csokor friss petrezselyem aprítva

Elkészítése:


A krumplit egy teflon serpenyőbe tesszük, sózzuk, meglocsoljuk az olajjal. Fedő alatt közepes lángon puhára dinszteljük. Közben néha kevergetjük, hogy ne süljön le.

Amikor puha, és szépen megpirult, levehetjük a tűzről.


2013. szeptember 6., péntek

Gyufatészta

Nagy tésztakedvelő famili vagyunk, így elég gyakoriak nálunk a tésztás kaják...tudom, hogy nem a legegészségesebb köret, de hát mit csináljunk...nagyon szeretjük. Minden féle fajtát, de leginkább ez a nyerő... Így hát mindig hatalmas adagot gyúrunk, ha véletlenül maradna, mehet a fagyra, hogy vészhelyzetben legyen mihez nyúlni...:-) 

Nagyon nem is mérjük a lisztet, amikor készül a tészta, hanem úgy számoljuk ki, mekkora adag legyen, hogy hányan vagyunk...ahány fő, annyi merőkanál liszt...persze ez függ attól is, mekkora az a merőkanál, illetve ki mennyire tésztás...mi nagyon...:-) 

Azt szokták mondani, hogy 10 dkg lisztenként kell 1 tojás, mi annyit nem használunk, egyrészt drága a tojás, kevesebből is ugyanolyan jó, másrészt nagyon kemény lesz a tészta és sokkal nehezebb lesz kisodorni...:-) 

A halászlé elengedhetetlen kelléke ez mifelénk, de a pörkölteket, bablevest, savanyú krumpli levest is ilyen tésztával készítjük. Úgyhogy arra gondoltam, mindenképpen megérdemel egy önálló bejegyzést...:-) 



Hozzávalók 5 főre:

5 merőkanál liszt
3 tojás
Kevés só
Annyi víz, hogy összeálljon a tészta

Elkészítése:

A hozzávalókból összeállítjuk a tésztát, gombócot formálunk belőle. Lisztezett gyúródeszkára tesszük a gombócot, és a tállal, amiben gyúrtuk, letakarjuk kb 20 percre. Erre azért van szükség, hogy puhuljon, és majd könnyebb legyen sodorni. 2-3 mm vastagságú kör alakra sodorjuk.


Pihentetjük egy kicsit, majd feldaraboljuk a tésztát keresztben kb 4-5 cm széles csíkokra. Ezeket a csíkokat egymás tetejére tesszük, és így vágjuk fel a tésztacsíkokat gyufaszálhoz hasonló méretű hasábokra.



Lobogó sós vízbe dobjuk, és amikor feljött a minden tészta a víz tetejére, akkor szűrhetjük le. Leszűréskor hideg vízzel jól öblítsük át addig, amíg kihűl, hogy ne legyen mászkos.


2013. augusztus 27., kedd

Túrós csusza

Gyerekkoromban mindig édesen ettem a túrós csuszát, és nem tuttam megérteni, hogy miért is jó szalonna pörccel...a most 6 éves lányom már évek óta rájött arra, amire nekem csak felnőtt koromra sikerült: a túrós csusza szalonna pörccel az igazi, akár főételként, akár köretként fogyasztjuk...:-) 

Hozzávalók:

1 zacskó csusza tészta
25 dkg túró
1 doboz tejföl
10 dkg füstölt szalonna

Elkészítése:

A tésztát sós vízben kifőzzük, hőálló tálba tesszük. A kockára vágott szalonnát gulyásos tálban lefedve mikróban pár perc alatt zsírjára sütjük. Ezzel a módszerrel nem lesz szalonna-szag a lakásban.

A túrót a tésztára morzsoljuk, meglocsoljuk tejföllel, és a szalonna levével, végül rászórjuk a pörcöt.

200 fokra előmelegített sütőben pirulásig sütjük.




2013. augusztus 25., vasárnap

Töltött krumpli

Eléggé megosztó köret ez minálunk....nem mindenki rajong annyira a brokkoliért, mint én, ezért sajnálatos módon ritkán kerül az asztalra.

Kezdek már agyalgatni, hogy mivel is helyettesíthetném, amit mindenki szeret, mert jó lenne kicsit gyakrabban enni ezt....tudom, hogy akkor már nem ugyanaz, de ha sikerülne találnom valamit, talán hasonló remekmű születhetne....

Nem mindennapi, különleges, ugyanakkor könnyen elkészíthető....ráadásul óriási ízélmény....kell ennél több???

Hozzávalók:

6 nagyobb szem krumpli
35 dkg brokkoli
12 dkg füstölt szalonna
2 gerezd zúzott fokhagyma
10 dkg natúr krémsajt
20 dkg reszelt trappista
Só, bors, fokhagyma granulátum ízlés szerint

Elkészítése:

A krumplikat jól megmossuk, villával megböködjük, beletekerjük alufóliába. 200 fokos sütőben kb egy óra alatt puhára sütjük.

Közben elkészítjük a tölteléket. A brokkolit puhára főzzük, villával összetörjük, beletesszük a felkockázott sonkát, a krémsajtot, sót, borsot, fokhagymát és a granulátumot.

Ha a krumpli megpuhult, megvárjuk, amíg kihűl, hosszában ketté vágjuk,nés a közepét óvatosan kikaparjuk. Belekeverjük a töltelékbe, és megtöltjük vele a krumplikat. 

Reszelt sajtot szórunk rá, és mehet a 200 fokra előmelegített sütőbe 20 percre pirulni...:-) 





2013. augusztus 20., kedd

Kukoricás rizs

Elég gyakori probléma a köret kérdése, szeretek változatosan főzni, már amennyire a család ízlése engedi...a rizs is az a fajta köret, ami számtalan formában variálható különféle zöldségekkel, fűszerekkel...így aztán ugyanaz, de mégis más, valami új kerül az asztalra...:-) 

Hozzávalók:

1 bögre rizs
1 bögre morzsolt csemege kukorica
2,5 bögre víz
Kevés olaj
Vegeta ízlés szerint

Elkészítése:


A kukoricát a vízben puhára főzzük, ez kb negyed óra alatt megvan...meglocsoljuk kevés olajjal, majd mehet bele a rizs. Innentől nem szabad kevergetni. Ha elfőtte a levét, levesszük a tűzről, fedő alatt hagyjuk aggódni kb fél órát.


2013. augusztus 6., kedd

Tojásos cukkini csízió sajtkockákkal

Pár napja hallottam erről az ételről. Nagyon kíváncsivá tett, mert mindenféle formában szeretem a cukkinit.

Villámgyorsan elkészíthető, könnyű, isteni finom nyári vacsora.

Hozzávalók:

1 db cukkini
1 fej hagyma
2 evőkanál olaj
2 egész tojás
Só ízlés szerint
Csízió sajt

Elkészítése:

A cukkinit és a hagymát az aprítógép tökgyalus reszelőjével lereszeljük, besózzuk, hagyjuk állni 5-10 percet, amíg levet enged, majd kifacsarjuk. Kevés olajon ,puhára pároljuk. 

A felvert tojásba bedobjuk a kockázott sajtot, és az immáron puhára párolt cukkinire öntjük. Addig főzzük tovább, amíg a tojás is megfő.


2013. augusztus 1., csütörtök

Padlizsán katalán módra

A többféle néven is ismert egyre népszerűbb padlizsán, a mediterrán konyha egyik legfontosabb alapanyaga, a mi családunkban sajnos méltatlanul keveset szerepel az étlapon.

Változatos ételeket készíthetünk belőle, egész évben kapható viszonylag megfizethető áron, ráadásul nagyon egészséges zöldség.

Hozzávalók:

Fél kg padlizsán
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor friss petrezselyem
2 keményre főtt tojás
Kevés olaj
Só,bors ízlés szerint
10 gramm zsemlemorzsa
2 evőkanál tejföl
50 gramm füstölt sajt reszelve

Elkészítése:

A padlizsánt ketté vágjuk, bemetszük, sistergő olajban megforgatjuk. Ezután a belsejét kikaparjuk. Úgy kell kikaparni, hogy minél kevesebb hús maradjon benne, szinte csak a héja, de az ne sérüljön meg, mert tányérként fog funkcionálni.

Tipp: ha nem sikerül úgy kikaparni, hogy a héja ne sérüljön meg, akkor sincs gond, pirítós kenyérre feltétként  a töltelék nagyon isteni és laktató.


A padlizsán husát felkockázzuk, és a szintén kockára vágott vöröshagymával, zúzott fokhagymával, illetve a felaprított petrezselyemmel együtt olajban puhára pároljuk.

Ha megpuhult, hozzákeverjük a kockára vágott főtt tojást, sót, borsot, és a sajtot.

Megtöltjük vele a padlizsán "tányért". 1-1 evőkanál tejfölt locsolunk rá, majd a tetejét megborsozzuk.

200 fokra előmelegített sütőben kb fél óra alatt barnára sütjük.




2013. július 1., hétfő

Könnyű nyári zöldségek grillezve

Kezdjük egy könnyű nyári salátás vacsival...Nagyon szeretjük a zöldségeket, és amikor kevés az idő főzőcskézni, jól jön ez a grill zöldséges finomság. Egyszerű,gyors, isteni finom és nem utolsó sorban még diétás is...:)

Hozzávalók:

1 nagy édes paprika
1 fej hagyma
1 nagy sárgarépa, nagyon vékony szeletekre vágva
1 nagy cukkini
2 paradicsom
só,
Kotányi grill zöldség keverék ízlés szerint,
oliva olaj

8-9 db fagyasztott baromfi fasírt





Elkészítés:

A zöldségeket összevágjuk, hőálló kerámia tálba tesszük,fűszerezzük, meglocsoljuk kevés oliva olajjal.
A sütőt grill fokozatán 45 percig sütjük, kb  a felénél tetejére tesszük a fasírtokat, és azokkal együtt sütjük tovább.



Jó étvágyat!:)